Zenekari jelentkezési lap



Szabályzat

• A versenyben minden, olyan zenekar részt vehet, ahol a tagok legalább 50%-a még a felsőoktatásban tanul. Ezt a regisztráció után igazolni kell a versenyben való részvételhez!
• Pályázni legalább egy dallal lehet, mely lehet saját szám vagy feldolgozás.
• A kiválasztott dalt a zenekar@efott.hu címre kell elküldeni olyan formában, hogy klip esetén az egész videót, csak hang esetén a zenekar képével videó fájlt kell készíteni, és azt kell beküldeni. (Példa)
• A zenekar vállalja, hogy a verseny ideje alatt a zenekar által beküldött videók felkerülnek az EFOTT hivatalos youtube csatornájára, valamint a hivatalos facebook oldalra.
• Az 5 legtöbb like-ot kapott zenekar automatikusan meghívást kap az EFOTT-ra, és felléphet a fesztiválon.
• Vigaszágon még 1 zenekar bekerülhet a döntőbe, mely zenekarról a szervezők döntenek.
• A szervezőknek jogában áll az obszcén és trágár szövegű és a „nem oda illő” zenekarokat diszkvalifikálni a versenyből.
• A 6 döntős zenekarból a szervezők a helyszínen leadott szavazatok alapján hirdetnek győztest legkésőbb 2012. július 31-ig.

Határidők

• Versenykiírás: 2012. január 31.
• Jelentkezés határideje: 2012. március 31.
• Szavazás: 2012. április 1. - 2012. május 31.
• Eredményhirdetés: 2012. június 1.
• Vigaszág: 2012. június 2-15.
• Vigaszág győztesének kihirdetése: 2012. június 16.
• Végső győztes kihirdetése: 2012. július 31.

Zenekar neve:
Stílus:
Tagok száma:
Felsőoktatási intézmény:
Bemutatkozó szöveg:
Kapcsolattartó neve:
Kapcsolattartó telefonszáma:
Kapcsolattartó e-mail címe: